Chapter twenty-five

Sziasztok!

Először is, új modulok kerültek a blogra, -közvélemény kutatás és rendszeres olvasók- és arra szeretnélek kérni benneteket, hogy szavazzatok és iratkozzatok fel :) sokat jelentene <3

Másodjára pedig azt szeretném mondani, hogy ma a Hungary needs One Directtion írt egy kritikát a blogról, ami rengeteg oldalmegjelenítéssel járt! Ez úton szeretném megköszönni az oldalnak xx

Chapter twenty-five

* Balogh Szabina *

Reggel a napsugarainak vakító fényére ébredtem, amelyek az ablakon át pontosan a szemembe sütöttek. Oldalra fordultam, de Louis-t sehol sem találtam. Rettenetesen megijedtem, pedig valószínűleg semmi baja sincs. De akkor, abban a pillanatban rádöbbentem, hogy nem tudnék nélküle élni, és beleőrülnék, ha elveszteném. 

Ahogy ezek a mély gondolatok cikáztak fejemben egy könnycsepp buggyant ki szememből. Meredten néztem magam elé, és arra vártam, hogy Lou visszatérjen a szobába, mikor az ajtó kinyílt és Niall szőke feje bukkant fel.

- Bejöhetek?-kérdezte mosolyogva.

- Persze!-töröltem le arcomról a könnycseppeket és magamra erőltettem egy mosolyt.

- Jézusom! Miért sírsz? Bántott valaki? Vagy mi történt?-rohant oda hozzám, és leguggolt előttem.

- Ja, semmi, csak eszembe jutott valami! Nem komoly!-legyintettem.

- A semmi miatt nem sír senki!-ült le mellém az ágyra-De ha nem akarsz róla beszélni, akkor hagyjuk!

- Felmerült bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha Louis-t elveszíteném...-hajtottam le a fejem.

- Szab, ez butaság! Miért hagyna el?! Szeret téged! Vagy történt valami?-komorodott el az arca.

- Nem, csak amikor reggel felkeltem nem volt mellettem, és így jutott eszembe.-mosolyogtam rá.

- Figyelj! Ismerem Louist, és még sosem láttam, hogy így néz valakire. Meg például tegnap is; nem jött el bulizni, mert veled akart filmezni! Ez tudod mekkora szó nála?-biztatott.

- Nem a film miatt nem mentünk...-szólaltam meg fojtott hangon.

- Jó, a részletek nem érdekelnek!-röhögte el magát.

- A húga... 

- Melyik? És mi van vele?-ijedt meg Niall.

- Lottie... Rossz társaságba keveredett.

- És valami baj történt vele?-kérdezősködött tovább.

- Hát, az alapjáraton elég nagy probléma, hogy rossz emberek közt kötött ki, de nem tudom. Nem hiszem, maximum kicsit részeg volt... De akkor is, még nincs 15! 

- Tudod, én találkoztam már vele, és elég érett a korához képest! Nem csak külsőleg, de agyilag is van olyan szinten, mint mi.-vigasztalt-Nyugi, semmi baja nem lesz!-karolta át vállam.

- Ezt nem nekem kéne mondanod... Apropó, Louis! Találkoztál ma vele?-tettem fel az 1000 pontos kérdést.

- Nem, de gyere! Keressük meg!-húzott fel az ágyról.

Tök furcsa volt, hogy Niall csak úgy véletlenül betévedt a szobámba... Szinte sose beszélgettünk eddig. Jó, köszöntünk egymásnak, meg megkértem párszor, hogy adja ide a narancslevet, vagy hülyültünk együtt, de ilyen mélyebb beszélgetésekre sose került sor. 

Igazából örültem neki, hiszen mindegyik srácot imádom, viszont amikor először találkoztunk velük, Niall volt az, akivel eltudtam volna képzelni, hogy legjobb barátok leszünk. Végül is... Ki tudja mi lesz ebből a beszélgetésből?!

Belevágtunk a Louis-kereső-expedícióba, de nem jártunk sikerrel... Mindenhol megnéztük; az összes szobában, fürdőben, az illemhelyiségekben, a konyhában is, de sehol nem volt. Maradt a b, terv; telefon!

*kicsöng* *kicsöng* *kicsöng* 

- A hívott fél jelenleg...-folytatta volna a női hang, de idegesen kinyomtam.

Nem veszi fel, nem hagyott üzenetet, sőt még csak be sem jelentette, hogy elmegy valahova. Szuper! Van 3 órája visszaérni, mert indul a repülő tovább...

* Annie Brown *

A reggeli koncert után bejelentettem, hogy elmegyek zuhanyozni, aztán indulhatunk is vásárolni. Cassie is követte a példámat, és elvonult a szobájába. A fürdő felé menet összetalálkoztam Szabinával;

- Hé, 2-kor indulhatunk?-mosolyogtam rá.

- Mi? Hova?-értetlenkedett.

- Hát, vásárolni... Tudod, tegnap megbeszéltük, hogy elmegyünk!-mosolyogtam.

- Ja, igen... Bocsi, de ez most nem fog menni. Louis nincs sehol!-akadt ki.

- Mi van? Mi az, hogy nincs sehol?

- Mindenhol kerestük, de nem találtuk, a telefonját nem veszi fel, és még üzenetet sem hagyott!-magyarázta.

- Értem... De figyelj, gyere el velünk! Legalább elterelődik a gondolatod, és amúgy sem tudsz vele beszélni, csak időpazarlás lenne!-simítottam végig karján.

- Annie, te normális vagy?! Nem tudok semmit a barátomról! És szerinted vásárolgatni fogok menni, nem?!-kiabált velem.

- Miért az normális, hogy amióta együtt vagytok rám se bagózol?! Szabina, én jót akarok neked!-emeltem fel hangomat én is.

- Te csak ne adj nekem párkapcsolati tanácsokat! Hiszen szegény Harry-vel is mit csinálsz?! Ordítasz vele, meg elküldöd melegebb éghajlatra, aztán egy hétig miatta vagy kiakadva! Esküszöm elment az összes eszed is!-ordította, aztán elviharzott, és már csak az ajtócsapódást lehetett hallani.

Ez hülye... Nem hiszem el, hogy ennyire ki akadt... Most mi baja van?! Oké, Louis eltűnt, de könyörgöm! 21 éves, felnőtt férfi, tud magára vigyázni, és különben is; most jobb ha itthon ül és arra vár, hogy hazaérjen a barátja?! Csak idegesebb lenne! A Harry-s dologban meg pláne nincs igaza... Nem is tudja mi történt köztünk, vagy éppen mi van velünk... Csak Louis drágával tud foglalkozni... Egoista majom!

Vagy 5 percig álltam a folyosón gondolataimba mélyedve, aztán mikor feleszméltem iszonyatos dühroham jött rám. Bevágtattam a fürdőbe, és megint előkerült az a fránya penge... 

Soha, ismétlem soha (!) nem bántottam magam Szabina miatt! Mindig ő húzott ki a gödörből, és vágott pofon, hogy nem vagyok normális, de most nem... Miatta kerültem ilyen helyzetbe.