Chapter twenty-seven

Hello!

A mai részről nem tudok mit mondani, elég eseménydús, remélem elnyeri majd a tetszéseteket :3

xx

Chapter twenty-seven

* Annie Brown *

Mikor felkeltem rájöttem, hogy már nem a hotel fürdőjében vagyok, hanem egy kórházban... Körülöttem mindenütt gépek csipogtak, infúzió volt a kezemre kötve, és bűz terjengett... Tipikus kórterem, amit már annyiszor láttam életemben.

Oldalra fordultam. A falon egy ablakocska volt, amit -gondolom- azért tettek oda, hogy a hozzátartozók csekkolni tudják a betegeket. Hát, ez a mi esetünkben másra szolgált... Premier plánban láthattam, amint a barátom és a legjobb barátnőm egymás szájában turkálnak! 

Végül is, tök jó... Miattam vannak itt, mert kis híján megöltem magam, és az enyelgésükre kell felkelnem... Nagyszerű (Y)...

- Tegnap megpróbáltad megölni magad... Miattam! -jött be Szabina.

- Na nem mondod?! -forgattam meg a szemem.

- Figyelj, An... Én nem akartam... -kezdte, de közbe vágtam.

- Mit?! Smárolni a pasimmal? Aki nem mellesleg a te barátod legjobb haverja! -emeltem fel a hangom.

- Annie, az nem számított, véletlen volt! -próbált magyarázkodni.

- Véletlenül volt a nyelved a torkában?! Egy undorító ribanc vagy! Senkiben nem csalódtam még ekkorát...-mondtam higgadtabban.

-Könyörgöm hallgass végig! -tette össze kezeit.

- Nem! Csak...Csak menj el, és hívd ide Liam-et! -mondtam alig hallhatóan.

- Ha ezt akarod... -állt fel, majd lehajtott fejjel indult az ajtó felé.

Kisétált, majd rá 2 percre barátom is befutott. Csak leült az ágyam melletti fotelba, combjára könyökölt, fejét tenyerébe temetve. Én nem szólaltam meg, nem az én tisztem, hogy kezdeményezzek, de mégse bírtam ki;

- Ha akarsz valamit mondani, akkor siess, Liam mindjárt itt van... -vetettem oda neki.

- Engem végig hallgatsz? -nézett fel rám, mire bólintottam egy aprót.- Nem azért smároltunk, mert annyira ezt akartuk, csak... Csak ideges voltam, meg ő is, és véletlen volt... -hebegett össze-vissza.

- Micsoda véletlenek vannak! -csaptam össze kezem egy szemforgatás közben.

- Én, én bármit megteszek, csak ezt felejtsük el! -tette kezét enyémre.

- Felejteni sosem fogok, max megbocsátani... -húztam el kacsóm.

- Ne csináld ezt, kérlek! -könnyezett be a szeme.

- Tudod, alig ismerlek egy hónapja, de neked könnyebb megbocsájtani, mint Szabinának, és tudod miért?! Mert te ilyen vagy! Soha nem lehet belőled kinevelni a nőcsábászt, viszont Szab... Amióta Magyarországban lakok ismerem, ezért fáj ennyire... De készülj fel, hogy ezt még vissza kapod! -emeltem fel mutatóujjam.

- Mi van?! Te is meg akarsz csalni?! -pattant fel helyéről ingerülten.

- Nem, egyenlítek, de nyugi nem lesz más pasi az ügyben! -mondtam sejtelmesen.

- Ezért szeretlek! -akart megcsókolni, de elhúztam a fejem.

- A-a-a-a-a! Én így kínozlak! -hajoltam vészesen közel arcához, de amikor közeledett elhúztam fejem.

- Neeee! Ezt biztos, hogy nem fogom bírni! És meddig? -szörnyülködött.

- Majd meglátom! -mosolyodtam el gonoszul- De menj, mert megérkezett bátyuskám! -lökdöstem el magamtól.

- Lecserélsz?! -nyúlt teátrálisan szívéhez.

- Ki tudja?! -nevettem el magam.

Csak felhúzta az orrát, és kivonult, de a kis ablakon azért dobott egy puszit. Mosolyogva elfordultam, majd újonnan érkezett vendégem felé fordítottam tekintetem.

- Jézusom! Annabella, hülye vagy?! -fogta a fejét Liam.

- Ö... Igen?! -nevettem fel kínosan.

- Ez nem vicces! Felvágtad az ereidet, b*ssza meg! Egy balf*sz vagy! Miért csináltad? -ordibálta kikelve magából.

- Szabina... Összevesztünk, nagyon, és senkivel nem tudtam beszélni... -nyökögtem.

- De ez nem megoldás! Teljesen elment az eszed, pedig nem sok volt! Mondd, hogy többet nem csinálod! -kezemet kezdtem fixírozni- Ígérd meg! -emelte fel állam.

- Ígérem... -suttogtam.

- Esküszöl?

- Esküszöm az életemre! -tettem kezemet szívemre, de elnevettem magam.

-Ezzel ne viccelj! -nézett mérgesen.

- Oké, apu! -"szégyelltem" el magam.

Még beszélgettünk egy kicsit Liam-mel, de a társalgást egy jóképű, húszas évei végén járó orvos zavarta meg. Bátyuskámat kitessékelte a kórteremből, majd különböző kérdéseket tett fel az állapotommal kapcsolatban.

- Van barátod?

- Ö... Igen, van... De ez hogy tartozik a vizsgálathoz? -néztem furcsán.

- Kíváncsi vagyok, hogy miért tetted. Depresszió, hirtelen jött rossz hír, esetleg nem tudod levezetni a feszültséget?

- Az utolsó.

- Nem táncolsz?

- Nem, 9 éve nem.

- Valami hangszer?

- Zongora, de a turnén nincs rá lehetőségem...

- Turné? -szemöldöke a plafont súrolta.

- A One Direction stylist-ja vagyok.

- Azt hittem énekelsz. -mosolyodott el.

- Éneklek, csak nem közönségnek!

- Akkor meg is van a személyre szabott villámhárítód! Ha ki vagy akadva, vagy valami énekelj!

- Nem is rossz ötlet! -gondolkodtam el.

- Egyébként holnap délelőtt haza mehetsz! És énekelj, ne vagdalózz! -figyelmeztetett.

- Már megígértem valakinek! -mosolyogtam.

- Na szia, vigyázz magadra!

- Hello, Dr. Harison!-intettem.

Az orvos csúnyán félbeszakította a csevegésünk, de akkor tudatosult bennem, hogy Liam-en kívül senkit nem érdekelt mi van velem, vagy jól vagyok-e... Csak azzal a fránya csókkal voltak elfoglalva, sőt Louis, Zayn és Niall itt sincsenek. Nagyon fáj, hogy csak akkor vannak itt, amikor happy van, de ha valami elcsesződik hirtelen mindenkinek halaszthatatlan dolga akad...

* Harry Styles *

- Látta a csókot... -kezdett sírni Szab.

Egyből gondoltam, hogy semmi esély a kibékülésre, és örökre elvesztem azt a személyt, akiért bármit megtennék... Tudom, én tehetek róla, de egy csókon nem kéne ennyire kiakadnia... Fenébe a makacsságával és az önfejűségével! Csak egyszer érném meg, hogy félre teszi a büszkeségét...

Megsimítottam a lány hátát, aztán elindultam az ajtó felé. Félve léptem be, majd leültem a fotelba...

***

Mosolyogva jöttem ki barátnőmtől, aki bár kemény büntetést szabott ki, legalább megbocsátott. Szabina már kevésbé volt jó kedvében, ugyanis még mindig ugyan ott ült, sírt, és azt hajtogatta, hogy minden miatta van... Annyi különbséggel, hogy megérkeztek a srácok, Lou-t leszámítva, ezért felhívtam;

- Haver, hol vagy? -támadtam le egyből.

- Doncaster-ben. -mondta halál nyugodtan.

- Te mégis mit csinálsz ott?

- Lottie, de kérdezd meg Szabinát! Mi a szitu, elindultatok már?

- Nem hallottad?!

- Ö... Nem beszéltem rajtad kívül senkivel, csak Paul-lal. Mi történt? -hallatszott hangján az idegesség.

- Annie felvágta az ereit... -suttogtam.

- Mi van?! És meg-meg... -próbálta kimondani.

- Nem, megúszta egy ájulással... 

- Üzenem neki, hogy egy hatalmas gyökér, és hogy vigyázzon magára! 3 nap múlva találkozunk Párizsban, most mennem kell! Visz hall'!-nyomta ki.

Kissé ingerült voltam, hogy haza megy és még csak nem is szól... Visszamentem Szabináékhoz, de Liam már nem volt ott...

- Hol van Liam?

- Bement. -válaszolt Zayn.

- Szab, figyelj! Ki fogtok békülni, ne izgulj! Ha nekem meg tudott bocsájtani, neked is meg fog! -guggoltam le elé.

- Harry! Ez nem erről szól! Miattam van itt, miattam ideges, miattam van minden! És igaza van, egy ribanc vagyok! Megcsaltam Louis-t, akiről azt se tudom hol van! -fakadt ki.

- Doncaster-ben van Lottie miatt, azt mondta majd elmeséled...

- Majd el mesélem, de nem most! Bocs, elmegyek a mosdóba. -állt fel, majd elviharzott.