Chapter thirty-seven

Sziasztok!

Tudom, kicsit -nagyon- megkéstem a résszel, de egyszerűen nincs időm... Nem fogom abbahagyni, nem akarok veletek kicseszni, de kicsit ritkábban (kb 3-4 naponta) hozok új részt. Sajnálom csajok, de csak ennyi fér bele :s

Rettenetesen rövid lett és kicsit átvezető jellegű, de most nem nagyon volt ihletem... Bocsii <3

Jó olvasást xx

Chapter thirty-seven

* Annie Brown *

Picsa... Ez az egy szó jutott eszembe, mikor Lottie olyan lekicsinylőn méregetett. Ha most azt hiszi, hogy mert ő a "szegény-kicsi-segítségre szoruló" lány és bármit megtehet, akkor nagyon téved! Velem nem beszélhet így senki! Oké, megértem, ha nem vagyok szimpi neki, de akkor is; legalább próbáljon meg elfogadni! Sokat fogjuk még látni egymást...

- Annie! -legyezte Haz kezét szemem előtt.

- Mi? Bocsi, nem figyeltem... -szabadkoztam.

- Hát igen... Ezt észre vettem! -mosolygott kedvesen- Azt kérdeztem nem megyünk-e el kajálni?

- De, persze. Niall, jössz? Mondjuk felesleges kérdés... 

- Ö... Most kihagyom, ha nem baj... -vakargatta meg fejét.

- Úristen! -kapott fejéhez barátom- Niall Horan nem jön enni! Ezt fel kell írni valahova! -színészkedett.

- Te hülye vagy... -forgatta meg szemét az említett személy.

- Na jó, menjünk! Éhes vagyok! -nyöszörögtem.

***

- Szerinted mi baja van Niall-nek? -kérdeztem Harry-t már az asztalunknál.

- Nem tudom. De te mit kérsz enni?! Én meg akarom kóstolni a csigát! -vigyorgott.

- Fuj... -húztam szám- Én valami salit fogok, de térjünk vissza a szöszihez. Reggel is olyan furcsa volt, láttam rajta, hogy valami nem oké, de nem mondta el mi baja... 

- Figyelj -tette kezét enyémre-, fogalmam sincs mi baja van, de előbb-utóbb el fogja mondani, de addig hagyjuk. -mosolygott.

- Hát jó...

* Louis Tomlinson *

A srácok kedvesen üdvözölték hugicámat, a csajok meg bemutatkoztak. Szerintem senkivel nem lesz gondja Lottie-nak, mindenkivel normálisan viselkedett. Szabina egyből lerohant és megcsókolt. Annyira hiányzott már, hogy az nem igaz. Csak pár napot voltunk külön, de szinte fizikai fájdalmat éreztem, mert nem beszélhettem vele személyesen, nem érinthettem meg kezét, nem csókolhattam meg... De most újra itt van, együtt vagyunk és minden a legnagyobb rendben!

- Menjünk be a szobába, kíváncsi vagyok milyen! -súgtam oda Szabinának, mire felkuncogott.

Megfogta kezem és behurcolt a helyiségbe. Tágas és világos hálót kaptunk, egy nagy francia ággyal. Egyből rávetettem magam barátnőmre és lefeküdtünk az ágyra. Én voltam felül, csókoltam száját és nyakát, de ellökött magától.

- Mi a baj? -kérdeztem ijedten.

- El kell mondanom valamit... -ült fel.

- Hallgatlak. -mosolyogtam rá.

- Én... -kezdett bele, de az ajtó kicsapódott.