Chapter fifteen

Sziasztok!

A cím-mint láthatjátok-eléggé kapcsolódik a közelgő ünnephez, és mivel nem leszek itthon, ergo nem hozok új részt sem, arra gondoltam, hogy ma is és holnap is dupla résszel fogok nektek kedveskedni ajándék gyanánt.

Jó olvasást xx

Chapter fifteen

* Balogh Szabina *

- Rohanok, sziasztok!-kiabáltam Annie-nek és Dan-nek az ajtóból.

10 percem volt odaérni a parkba, és sikerült is teljesítenem a küldetést. Pacsi (Y). Sőt, még Louis előtt értem oda, szóval dupla pacsi! Lecsüccsentem egy padra és vártam, míg bolondos barátom ideérjen. Egy szerelmes pár ment el előttem, majd eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha nekem is lenne pasim, de hát... Nincs... Illetve, ott van Zayn, de ő hivatalosan Perrie Edwards-al jár, a Little Mix-ből, de csak kamu, hogy a népszerűségi indexük nőjön. Meg amúgy is, vele csak barátok vagyunk, akik... akik élvezik egymás társaságát, na.

Nagyon elmerenghettem, mert Louis őrült hadonászása a szemem előtt szakította félbe gondolataimat.

- Hé, Szab! Jól vagy?-kérdezte aggódó tekintettel.

- Ja, persze. Bocsi, mizu?-mosolyogtam rá.

- Semmi, amúgy bocsánat, hogy késtem, csak megszívattam Harry-t és kergetőztünk egyet a lakásban.-nevetett fel.

- Vicces látvány lehetett, ahogy egy 18 és egy 21 éves "felnőtt" férfi kergetőzik egy bazi nagy házban.-mutogattam macskakörmöket a levegőbe, miközben elrettent fejet vágtam.

Imádok Louis-val lenni, mindig megnevettet és sose áll be a hírhedt kínos csend. Elmentünk sétálni, aztán 1 óra mozgás után bejelentettem, hogy éhes vagyok és fáj a lábam. Kerestünk egy csendes kis éttermet és beültünk egy eldugottabb sarokba. A pincérnő felvette a rendelésünket és amikor kiszúrta, hogy kivel vagyok egyből felpörgethette a konyhát, mert nekünk sokkal előbb kész lett a kajánk, mint a többi vendégnek.

- Egyébként, bocsi, ha személyes vagy fájó kérdés, de mi történt Elenorral?-kérdeztem kicsit félősen.

- Szakítottunk.-mondta nemes egyszerűséggel.

- Nem mondod?! De miért?

- Megcsalt...-hajtotta le fejét.

- Mi?-esett le az állam-Ő? Téged?

- Igen, de légyszi hagyjuk. Azért vagyok most itt, veled, mert jól akarom érezni magam. És ha ő szóba kerül elmegy az összes életkedvem...

- Ne haragudj.-mondtam kicsit szomorkásan.

- Semmi gond. Nálad? Pasik?-emelgette a szemöldökét.

- Ne mááááár...-nyávogtam.

- Mi vaaaaan?-nyávogott vissza ő is.

- Louis!-nevettem el magam a magas, lányos hangján-Hát igazából 2 olyan ember is van, akivel nem tudom, hogy több-e, mint barátság, de megkérdezni meg nem merem, mert félek, hogy hülyének néznek, hogy többet gondolok bele, mint ami...

- Szerintem kérdezd meg. Kinevetni tuti nem fognak, max kicsit meglepődnek. Amúgy ismerem őket?-emelgette megint a szemöldökét.

- Fejezd már be!-bokszoltam játékosan vállába-De igen, ismered őket.-mondtam alig hallhatóan.

- Ugye nem Harry?-ijedt meg.

- Dehogy is!-nevettem el magam-Ugyan, Harry éretlen.-legyintettem.

- Kicsit... Akkor, a bandából valakik?-kérdezősködött tovább.

- Ez nem barchoba!

- Nem érdekel! Szóval, a bandába vannak?

- Ja.-nyögtem ki.

- Niall?

- Nem.

- Zayn?

- Nem...-pirultam el gondolom.

- A  f*szt nem! Dehogy nem! Látom, hogy elpirultááál!-kezdett ordítani és mutogatni az étterem közepén...- Mesélj el mindent!-hajolt oda hozzám kiskutya szemekkel.

- Louis!

- Most mi van?! Miért nem tudhatom?-vágott durcás fejet.

- Jó, csak fejezd már be ezt a színészkedést...-adtam be a derekam.

- Na már!-sürgetett.

- Hát az úgy volt, hogy amikor volt Dan-nél az a party, tudod a koncertetek után-bólogatott-, akkor lefeküdtünk és megbeszéltük, hogy most barátság extrákkal szitu van. Azóta még kétszer történt meg.-magyaráztam neki.

- Az igen...-lepődött meg-És? Ki a másik?-csillogott szeme a kíváncsiságtól.

- Ahj Louis, ne már...-siránkoztam.

- Deeee! Na, had halljam!-biztatott.

- Te.-nyökörögtem alig suttogva, és reméltem nem hallja meg...

- Én?-lepődött meg még jobban.

- Tudom, hülyeség! Nem is beszéltünk a mai nap előtt szinte semmit, csak amikor meglátlak vagy meghallom a neved, akkor a hasamba ott lesznek azok a kib*szott pillangók, a lábam remegni kezd, a gyomrom meg összeszűkül... És soha nem éreztem még ezt, Zayn-el sem!-tört ki belőlem.

- Hé, hé, hé! Nyugi.-simított végig karomon-Velem is ez van. Csak azért nem mondtam, meg éreztettem veled, mert láttalak azon a bulin Malik-kel és nem akartam bekavarni. És ahhoz is győzködés kellett, hogy ma felhívjalak...-mondta kicsit szégyenlősen.

-Fuh... Két félős nyuszi egy rakáson.-mosolyodtam el, miközben fixíroztam az asztalterítőt (tök szép volt).

Elnevette magát, de az "idillünket" a pincérnő hangja zavarta meg, aki a számlát hozta. Louis készségesen kifizette a rendelt ételt, majd bejelentette, hogy neki haza kell mennie és hogy kidob otthon, mert valami gyűlésre kell mennie. 

- Megérkeztünk.-jelentettem be, mikor a ház előtt megállt a kocsi.

- Meg... Bekísérlek.-mosolygott rám.

Kiszálltam a kocsiból és felsétáltam a lépcsőn, ami a lépcsőház ajtajához vezet. 

- Fel is jössz?-törtem meg a csendet.

- Nem, sietnem kell, de mondanom kell valamit.-nézte cipőjét.

- Igen?

- Próbáljuk meg!-kapta fel hirtelen fejét.

- Mit?-értetlenkedtem.

- Hát, jöjjünk össze, és hagyd a fenébe Malik-et!-pörgött fel teljesen.

- Alig ismerjük egymást.-néztem mélyen szemébe.

- Majd megismersz, meg én is téged.-mondta ki, és megcsókolt.

Soha nem fogom elfelejteni. Csak azt láttam, hogy egyre közelebb és közelebb ér a feje és végül édes ajkait enyémre tapasztotta. Nem tartott sokáig, de nekem sokat jelentett és szerintem neki is. Elhúzódott, mosolygott egyet és elment a kocsijához. Már rég elhajtott a fekete BMW-vel, de én még mindig az ajtó előtt álltam, mosolyogtam és bámultam magam elé. 

5 perc kábultság után feleszméltem és eljutott a tudatomig, hogy el kéne indulnom Dan-hez. Felrohantam a lakásba, kerestem valami olyan kaját, amit út közben is ehetek és hívtam egy taxit, ami hamarosan a ház előtt állt és várt rám.

Mikor megérkeztünk kifizettem a taxist és félve, de a kapuhoz lépkedtem és becsengettem. Egy bejárónő nyitott ajtót. Elég mogorvának tűnt, de készségesen kitárta előttem a bejáratot és bejelentette a főnökének, hogy megérkeztem. 

Egy negyvenes évei végén járó, sármos férfi caplatott le a lépcsőn és tekintete rám szegeződött. 

- Miss Balogh?-ejtette ki furcsán nevem.

- Igen.

- Erre jöjjön, kérem.

Egy tárgyalóterem szerűségbe vezetett, ahol egy másik férfi állt. Ő nem volt Armani öltönyben, nem volt drága parfümje és a modora se volt olyan kimért, legalábbis amennyit beszélt ezt vettem ki belőle, de szimpatikusabb volt, mint kollégája.

Kínos csönd támadt, amit az ajtó előtti viháncolás szakított félbe... Egyből tudtam, hogy Annie az, megismertem a hangját.

Bejött Dan-nel együtt és megkezdődött a tárgyalás. Minden fontos információt elmondtak, mi meg aláírtuk a papírokat és jöhetett a nagy szembesítés, ugyanis azt "elfelejtették", hogy kivel vagy kikkel fogunk együtt dolgozni.

Egy hatalmas ajtó elé vezettek minket, ahol a szimpibb pasas bemutatkozott és ott hagyott minket. Nagy levegőt vettünk és benyitottunk az ajtón.