Chapter thirty-four

Sziasztok!

Igen, tudom, hogy megkéstem kicsit az új résszel, de kárpótlásul ma mindkét blogra kettő érkezik :D A Peazer's world-ön már ott a mai első és most ide is hoztam a kövit, bár nem lett valami hosszú...:)

Jó olvasást xx

Chapter thirty-four

* Balogh Szabina *

- Ö... Ezt nem lenne szabad... -dadogtam össze-vissza.

- Nem, tényleg nem.... -értett velem egyet- Nem lehetne meg nem történtnek nyilvánítani? -kérdezte sajnálkozva.

- De, persze! Louis-nak nem mondhatjuk el! -jelentettem ki.

- Oké, de megyek aludni! Jó éjszakát! -intett már az ajtóból.

Ezt nem kellett volna, nagyon nem! -ordított velem valami belül... Tudom, hogy nem kellett volna, tudom, hogy el kéne mondanom Louis-nak, de nem megy... Egy több éves barátságot is elcseszhetünk azzal, hogy elmondjuk, sőt egy olyan embert is elveszítenék, akit szeretek... Teljes szívemből.

Elmentem aludni, bár a forgolódáson kívül mást nem tudtam csinálni... Csak egy csók volt, nem jelentett egyikünknek se semmit, és mégis olyan bűntudatom van, hogy mindjárt bele pusztulok. Nem fogom elmondani neki, akár mennyire is akarom. Nem tehetem meg ezt Niall-el, mert hát... Legjobb barátok! Senkinek nem mondhatom el, még Annie-nek sem, pedig tudná mit kell tennem.

* Niall Horan *

Bezárkóztam a szobámba, nem akartam, hogy bárki is meglásson így -nem mintha az éjszaka közepén akárki bejönne a szobámba. Soha, de soha nem sírtam még lány miatt, most viszont... Szabina teljesen már, mint a többi. Nem bunkó, nem szólogat be, de mégis bevállalós és gyönyörű. Mintha csak álmaimból lépett volna ki...

Ezekkel a gondolatokkal a fejemben nyomott el az álom.

***

- Jó reggelt, Niall! -üdvözölt reggel Annie, miközben kávét főzött- A többiek még alszanak. -mosolygott rám.

- Neked is! -biccentettem- Csinálnál nekem is? -kérdeztem kissé meggyötört hangon.

- Persze, de mi a baj? Látom, hogy valami nem kerek... -húzta száját.

- Nincs semmi, csak nagyon reggel van... -vettem elő műmosolyom.

- Tuti? -kérdezte aggódó arccal és lerakta elém a kávém.

- Aha, köszönöm! 

- Na mindegy, én visszamegyek Harold-hoz, mert nedvesen akarom felkelteni... -mosolyodott el gonoszan.

- Ö... Levetkőzöl és úgy kelted, vagy mi lesz nedves? -nevettem el magam.

- Leöntöm egy kacsó vízzel! -rántotta meg vállát és elvonult.

Akármilyen gonoszsággal is készül Annie Harry-nek, szeretik egymást és Haz el fogja nézni neki. Szerelmesek EGYMÁSBA! Nem úgy, mint én meg Szabina... Ő szereti Louis-t, Louis meg Őt, velem együtt... Kabbe Cupido!

* Annie Brown *

- Annabella! -utánzott lányos hangon.

- Kimegyek kávéért, jössz? -engedtem el fülem mellett gúnyolódását.

- Nem, még visszaalszok! -dőlt be az ágyba.

- Ha a lustaság fájna... -fogattam meg szemem.

Nem válaszolt semmit, csak küldött egy puszit, amit én a levegőbe "elkaptam és zsebre raktam.

***

Besettenkedtem szobánkba a kancsóvízzel kezemben. Úgy éreztem magam, mint egy titkos ügynök, aki éppen most találta meg azt a termet, ahol a szuper-bizalmas-cuccot tartják, ami jelen esetben Harry volt.

Édesen aludt. Feje a párnákba volt fúrva, egyik lába kilógott a takaró alól és hangosan szuszogott. Közelebb tipegtem hozzá, és telibe öntöttem szegény gyereket.

Egyből kipattant az ágyból és ordítani kezdett velem;

- Te hülye vagy, bassza meg?! 

- Nem... -röhögtem.

- Ne röhögjél! -mutogatott felém mutatóujjával- Gyere csak ide! Úgy szeretlek, meg akarlak ölelni! -közelített felém.

- Harold! Ne gyere közelebb! -hátráltam még mindig nevetve.

Több se kellet, nekem rontott, bár nem kapott el, mert elfutottam. Végig futottuk a lakosztályt, közben én folyamatosan azt hajtogattam, hogy "Harold álljál le, mert a kukidnak hiánya lesz!" Ő meg, hogy "Ha az én kukimnak hiánya lesz, akkor a te puncidnak is! Na gyere már ide!" 

Hát... Ö... Mindenki kijött a szobájából és a csuromvizes Harry-t és engem néztek, ahogy kergetőzünk.

* Lottie Tomlinson *

 - Lottie, segítsek pakolni? -ordította anya a földszintről.

- Ne! -kiabáltam vissza ingerülten.

Még sehol sem tartottam a pakolással... Nem is akarok menni, egész úton azt hallgatnám, ahogy Louis kioktat a fűről meg a piáról, holott ő se különb nálam; ugyan úgy szív és iszik, csak neki mindenki elnézi, mert ő a kis szupersztárocska... Hánynom kell.

Gondolataimból az ajtóban álló bátyám zökkentett ki.

- Bejöhetek?

- Így is-úgy is bejössz, szóval tök mindegy mit mondok...

- Úgy emlékeztem kedvesebb vagy... -morfondírozott.

- Úgy emlékeztem jobban bírlak, de úgy tűnik mindketten csalódtunk. -kacsintottam.

- Ne csináld már ezt! 

- Mit? -tettem értetlenséget.

- Hogy bunkózol... Semmit nem tettem ellened! Vegyél vissza! -kelt ki magából.

- És mi lesz ha nem? -léptem elé és pimaszul képébe mosolyogtam.